Rólunk írták: A Rudolf Borozóban minden vendég törzsvendég

A borozó sajátos üzletág a vendéglátásban. Színes, szagos, és vendégei révén szélesvásznú képet ad a társadalom anyagi, lelki, szellemi állapotáról. Különösen izgalmas a hely, amelyiknek már múltja, történelme is van, emberi sorsokkal, történetekkel, és amelyikhez a főnök nemcsak a borát, hanem a nevét is adja. Kerüljünk beljebb a Rudolf Borozóba.

Kényelmes terek, a belvárosinál lassabb tempó. Szélesebb mederben hömpölygő az élet Rákospalota és Újpest határán. Ez itt a külváros, ahová beszorultak az idősebb emberek és a fiatalok, és ahonnan kiszorultak az egykori munkásszállások lakói, a valaha volt munkahelyekkel együtt. A pompás, fényes-kényes belvárosi vendéglátóhelyekhez szokott optikánkat itt célszerű egyszerűbbre cserélni. Rudolf Jánossal és feleségével, Katona Máriával is az üzlet mögötti hátsó udvar teraszán beszélgetünk. Ez az otthonuk is, nemcsak képletes, hanem valóságos értelemben. 

A szekszárdi borvidékről, Tengelicről származó Rudolf János sokáig nem gondolta volna, hogy borászkodásból, saját bora kiméréséből fog megélni. végzettségével a burgonyanemesítést kutatta, majd a Balatonboglári Állami Gazdaságnál dolgozott. Persze most, hogy átbeszélgetünk egy fél napot és summázzuk annak lényegét, kiderül: nem is lehet megélni ma már abból, ha 60-70 forintért méri ki decinként az ember a saját borát, amit maga termel a dunakeszi lejtőn. De ha ez jutott, akkor ezt kell csinálni, és még jó, hogy lehet számítani a génekben öröklődött természetszeretetre, borkészítési tudásra.

Adottság volt a rákospalotai ház is, amelynek utcafrontjára terveztek egy bisztrót. Megnyitója máig emlékezetes azoknak, akik részesei voltak a felszolgáló feledékenységének, és így mindenki ingyen itta meg, amit talált az üzletben. De legalább megfogant a sok áldomás, és hosszú életet hozott a vendéglátást félig-meddig kényszerből művelni kezdő házaspárnak.

- A kilencvenes évek elején még működtek a későbbi privatizációval megszűnt gyárak, volt forgalom a hajnali műszak után, a délutáni kezdetén, és este is – meséli a házaspár. – Minden napszaknak kialakult a törzsközönsége, voltak asztaltársaságok, és azoknak külön élete. De ahogyan változott a világ, úgy koptak ki a régi vendégek is. A munkások eltűntek, és maradtak a nyugdíjasok, akik viszont akár Budáról is eljönnek a borért, mert tudják, hogy ez valóban szőlőből készül és nagyon finom.

Mivel a feleség a marketing tudományát tanítja a jövő vendéglátó nemzedékének, a borozó „nagyköveteinek” felkutatása több volt, mint pusztán emberi gesztus. De ez aztán megteremtette a hitelességet: a borozó törzsvendégeit is elhívták a szüretre, és segédkezhettek a pincében is. A szüreti vigadalom után megláthatták, és el is itték, valamint tovább adták tapasztalatukat: Rudolf János szőlőből, és nem pasztillából készíti a borait.

Ezeket a borokat jelenleg még csak műanyag palackos kivitelben, literenként 350 forintos áron értékesítik a borozóban. Az egyszerű papír címke nem a beltartalom minőségét mutatja, hanem azt, hogy mi mindenről kell lemondani az embernek, ha tartani akarja a kispénzűeknek is megfizethető árat.

A vállalkozást 1991-ben kezdte el a diplomás házaspár. Rudolf János kertészmérnök, felesége, Katona Mária tanár, közgazdaságtudományi egyetemi végzettséggel, amit egy vendéglátó-ipari és idegenforgalmi üzemgazdász diploma előzött meg.

Eredetileg mezőgazdasági vállalkozásra jött létre a betéti társaság. A társasági szerződésben – nagy előrelátással - a tagok szerepeltettek minden olyan tevékenységet, amit végzettségük lehetővé tett. Szerencsére. Mert amikor kiderült, hogy a tervezett mezőgazdasági vállalkozás a megvalósítás előtt meghiúsult, akkor a vendéglátás mellett tudtak dönteni.

Az üzlettípus „kitalálása” nem okozott sok fejtörést, mivel tőkével nem, csak családi kölcsönnel rendelkeztek. És arra a kérdésre, hogy mihez kell a legkevesebb pénz, amiből a szakmai tudást illetően egyáltalán meg lehet élni, egy válasz volt: a kocsma. Az lett a szlogen, hogy a kocsma működtetésében csak Petőfi Sándor édesapja ment tönkre, a többség jól élt, vagy akár meg is gazdagodott.

A tervezés tavasszal kezdődött, az építkezés nyáron történt, házilagos kivitelezésben. A kocsmát „Bisztró” elnevezéssel az utcára néző régi kis családi házban nyitották meg. Akkor még olyan ételeket is árusítottak, mint amilyeneket a gyorskiszolgáló üzletek. Virslifőzőhöz, grillezőhöz, hurka-kolbászsütőhöz egy iskola leselejtezésekor olcsó áron jutottak. Ezek mellett csapolt sör, folyó bor, röviditalok széles választéka, csokoládé, cigaretta volt a nyitó választékban. Igen rövid idő alatt kiderült, hogy a gyorsan kialakuló törzsvendégkör nem igényli az ételeket, azok értékesítését abba kellett hagyni. A forgalom növelése érdekében néhány hónapig folyóiratokat is árultak, kevés anyagi haszonnal és sok munkával.

A fél évig tartó „őskorban” az üzlet egyre népszerűbb lett, ezért bővíteni kellett. A család kiköltözött az utcai „nagy házból”, és az első két szoba is vendéglátóhellyé alakult át. Az átépítés igen költségtakarékosan történt, a pultot először az üzlet hátsó részébe helyezték. 

Ezután azonban, ahogy befejeződött a környékbeli gyárak privatizációja, csökkenni kezdett a forgalom. Közben az üzlet neve is változott, a Bisztró név helyett Magyar Klub lett a neve, amit a törzsvendégek magas aránya indokolt. A szórakozási lehetőségek is fejlődtek: nyerőgép, flipper, darts, kártya, sőt még dominó is szerepelt a választékban. A rádió zenei csatornái is mintha a vendégek kedvéért játszották volna a slágereket.

2000-ben újabb építkezés kezdődött, az üzlet belső tere jelentős átalakításon esett át. A pult a bejárattal szembe került, és a tetőt átépítve, az állószékek látványossá tételével a vendéglátóhely sajátos hangulatot kapott. A tetőtéri ablakok a helyiséget világosabbá, barátságosabbá tették. A megváltozott design meghozta a várt eredményt: újabb vendégeket, főleg fiatalokat vonzott, legyőzve a közeli, jelentős számú konkurenciát. Ebben az évben kezdődött az emeleti különterem megépítése is. Most már minden az indokolta, hogy a vendéglátóegység fölvegye a tulajdonos családnevét. Ekkortól Rudolf Borozó. Mostanában a terasz szépítgetése, és a különterem befejezése volt az elsődleges feladat. Minden évben történt valami korszerűsítés: a különterembe légkondicionáló került, majd a mellékhelyiségek következtek, új borhűtőt, bútorokat vásároltak.

Jelenleg a borozó földszinti tere és emeleti különterme is 80 négyzetméteres, és 50 négyzetméteres fedett, három oldalról zárt terasszal rendelkezik. Az üzlet a hét minden napján reggel hétkor nyit ki, és este 10 előtt nem zár be. Csak akkor csukná be kapuit, ha elmegy az utolsó vendég is.

Az utóbbi időben rendezvényeket is szerveztek: rock bulit, diszkót, nosztalgia partit. Sajnos egy májusi, helyi önkormányzati rendeletnek eleget téve este 10 után már nem lehetnek nyitva, mely a további fejlesztés gátja, jelentős forgalom-csökkenéssel. Még az EB futballmeccseit sem tudták a vendégek végig nézni, az esti programoknál kiürült az üzlet. A marketing egyik fontos tanítása a piac szegmentálása, a célcsoportok meghatározása.

A Rudolf Borozóban a szegmentálásnak semmi jele nem látszik. Együtt szórakozik a 16 éves és a 80 éves, sokszor még beszélgetnek is. Rudolfék a jövőre vonatkozóan nagy terveket már nem tűztek ki célul maguk elé. A szinten tartás, a vendégkör megőrzése a feladat.

Szikora Katalin
Pincér Újság 2008. szeptember